Úgy gondolom, az utat, amelyet választottam, ajánlott a rock and roll gyökereinél kezdeni.
A kezdet időpontjában természetesen nincs egyetértés, hiszen miben is van széles e világon? Vannak, akik 1951-re teszik az indulást, hiszen Jackie Brenston ekkor énekelte el Rocket 88 című dalát Ike Turner közreműködésével (aki ugye Tina Turner férje, aki éppen ezért Turner, hiszen Anna Mae Bullock néven született, s Ike segítségével kezdte karrierjét - kapaszkodjunk meg - 1957-ben. Fel is hívnám a figyelmet egy Tina-Tom Jones-duettre, a címe: Hot Legs). Mások szerint az 1953-as Sh-Boom című Chords-dal a kezdet kezdete. A legnépszerűbb elképzelés, a Műfaj születésének szimbolikus dátuma 1954. április 12-e, amikor Bill Haley és a Comets együttes lemezre rögzítette a Rock Around The Clock című slágert - ami valójában csak egy évvel később lett sláger, amikor bemutatták a Tábladzsungel (Blackboard Jungle) című filmet, melynek címdala a híres Rock Around The Clock, és amit a fiatal Fenyő Miklós New York egyik mozijában legalább tízszer megnézett. Arról, hogy ez milyen hatással volt Fenyőre, azt hiszem, kár értekezni. A negyedik tábor hívei azt vallják, hogy a r&r akkor született, amikor Alan Freed, az '50-es évek legendás lemezlovasa kitalálta magának a műfajnak a nevét. A legenda szerint a Bill Haley és a Treniers együttes által 1952-ben lemezre rögzített Rock-a-Beatin Boogie című dal szövegét (Rock, rock, rock everybody/ Roll, roll, roll everybody) Alan Freed műsorában többször is elismételte, s így került a köztudatba 1953-ban a rock and roll fogalma. Szerény véleményem szerint a műfaj elnevezéséhez sokkal több köze lehetett Jimmy Cavallo dalának (Rock, Rock, Rock), amelyet Alan saját filmje betétdalának választott, sőt, a film címe is megegyezett Cavallo dalának címével. Igaz, Alan filmjét csak 1956-ban forgatták. Úgyhogy lehet velem vitatkozni.
Az kétségtelen, hogy a rhythm and blues nem jöhetett volna létre a blues, a gospel, a jazz, a skiffle, a boogie-woogie és a country & western (ma már csak country) nélkül. Szerencsére ebben mindenki egyetért. Valahol Sebők János nagyon jól összefoglalja, melyik műfajból milyen stíluselemet vett át, ha megtalálom, akkor közzéteszem - hiába, kihasználom a blog kötetlenségét.
A zene felszabadító örömforrásként való emlegetéséről már sokan beszéltek és írtak. Hogy ez nem csupán ködös fantazmagória, az is bizonyítja, hogy jókedvünkben dudorászunk utcán, munkahelyen, a zuhany alatt. Az építkezéseken, a raktárakban, az áruházakban, az autóban szól a rádió, takarítás közben is táncolunk és lágy trilla hagyja el ajkaink. Most is szemem előtt van a Fogd a pénzt és fuss! című Woody Allen-film, amikor a szerencsétlen, félkegyelmű főszereplő, bizonyos Virgil (Woody Allen), miután lebukott egy bankrablás közben gyatra helyesírása miatt (aki látta, tudja, semmi cécó helyett semmi cicót írt, amit az ügyintéző nem tudott értelmezni, ezért körbeadta a munkatársai között, hogy mit is akar tőlük ez az ember), börtönbe/fegyházba kerül, s a kényszermunka végzése közben is énekel (De messze vagy Lujza, de messze vagy Mississippi...), majd nagyot lendít a csákányán, melynek feje leterít egy másik rabot. No és a Villa Negra berkein belül is nótázni kezd az asztaltársaság, mert nótás nép ez a magyar is. A feketéknek is erre az endorfin-felszabadító zenére volt szükségük, amikor dolgoztak az ültetvényeken, a gazda házában, cselédsorban az uraságnál. Lázadtak a fennálló rendszer ellen, miképp az '50-es években is lázadtak a megkülönböztetés ellen. Ahogyan az angolok is ezt tették a '60-as években a pedantéria és a prüdéria, majd az amerikaiak a vietnámi háború ellen. "Szex, drogok és rock and roll." "Szeretkezz, ne háborúzz!" "Senkinek se higgy, aki elmúlt harmincéves!" "Az alkohol öl, szedjetek LSD-t!" Mindenkinek ismerősen csengenek ezek a jelszavak. A lázadás a rock lényege. Chuck Berry szerint a rock and roll megszabadít a tegnaptól. Ezért nem kedvező táptalaj ennek a műfajnak a demokrácia és a jogállam. Ugyanakkor a rock örök, Elvis él, és jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek!
